2017. december 10., vasárnap

Visszatérés

Megint beleestem abba a csapdába, hogy túl sok mindent akartam egyszerre csinálni. Ennek "áldozata" lett a blog, amit (nem is kissé) bizony elhanyagoltam.
De talán alakul valami új, és ez együtt jár ennek az oldalnak a felélesztésével, aktualizálásával is.

Egyik tervem, hogy szeretném az általam készített anyagokat megosztani egy szélesebb réteggel, és ezért csatlakoztam a Telenor Hipersuli tanári karához. Gyakorló tanárként hiszem és vallom, hogy tanítani  akkor lehet eredményesen, ha módszereim alkalmazkodnak a tanítványaim igényeihez is. Sok internetes tananyagkészítési lehetőséget kipróbáltam, míg végül rátaláltam a https://learningapps.org weboldalra. Ez lett az alap, ehhez kapcsolom hozzá a többi tanulást segítő feladatot, játékot és az olyan "világmegváltó" dolgokat, amelyek nem férnek bele egy tanítási órába. Ezeket eddig csak iskolai tanítványaim használhatták teljes mértékben. A hipersuli nyújtotta lehetőséggel megváltozhat a helyzet!
Ha általános iskolás vagy, és szeretnél gyors segítséget kapni, akkor lépj velem kapcsolatba, és beiratkozhatsz a már meglevő osztályaimba. Persze előfordulhat, hogy ti más ütemben haladtok, de ez sem okozhat problémát. Ha elküldöd nekem, hogy melyik könyvből tanulsz, jelenleg hol tartatok a tananyagban, mikor van órátok, saját osztályt hozok létre a számodra, egyéni haladási ütemmel.

A többi elképzelésemről majd egy kicsit később!

2017. április 3., hétfő

Animare

a neve annak a weboldalnak, amelyen néhány vállalkozó kedvű tanítványommal - akiket a későbbiekben név szerint is szeretnék bemutatni - egy közös idővonalat készítünk a Mozaik Kiadó történelem könyvének anyagához.
Reméljük az új szolgáltatásunk hasznos lesz, segítségével könnyebb lesz eligazodnia a használóknak az évszámok útvesztőjében!
Legyél te is a tesztelőnk, próbáld ki az oldalt, és írd meg a véleményedet!
Azt azért  mindenképpen vedd figyelembe, hogy még csak most kezdtük, és folyamatosan töltjük fel az adatokat!
Innen érhető el az oldal.

2017. február 22., szerda

Most én kérem a segítségedet,

kedves Tanítványom!
Szeretném tudni, hogy mi a véleményed a learningapps használatáról.
Ezért készítettem egy nagyon rövid közvéleménykutatást.
Szavazatoddal - amit erre a linkre kattintva adhatsz le - elősegítheted a közös munkánk hatékonyságának növelését.

2017. február 1., szerda

Mozaikos könyvet használunk

sok-sok érdekes kiegészítővel.
Már majdnem elfelejtettem, hogy voltak ehhez fóliák is, amit később digitalizáltak. Egy régi anyag után kutatva újra rájuk bukkantam, és megosztom veletek. Aki egy kicsivel is többet szeretne tudni, használja bátran!
Az ötödikesek innen tudják letölteni.
A hatodikosok pedig ide kattintsanak!
Sajnos tovább nincs!
Rövid használati utasítás:
Alul középen a számokra kattintva tudtok másik fóliára lépni.
Jobb oldalon fent tudtok lépegetni a fóliák általános leírása, a feladatok, a történelmi háttér és az idézetek között.

2017. január 8., vasárnap

Elkészült a nagy terv

a történelmóráim átalakításához.

 "Gamification" Ez nem varázsszó, hanem egy, a tanításban is egyre inkább terjedő módszer.

Az igazat megvallva, ezzel is úgy jártam, mint annak idején a kooperatív munkaformával: használtam én már sok elemét a saját óráimon, de nem így hívtam. Egy továbbképzésen szembesültem vele, hogy a rendszer, amit kialakítottam a magam és a tanítványaim szükségleteit figyelembe véve, az nem más, mint a kooperatív munkaforma egy része. Hiszek én ebben továbbra is, és használom is, ahol lehet! De csak annyit belőle, amennyi az adott csoport igényeinek megfelel.

És a történelem ismétli önmagát!  Valahol felfigyeltem a "Gamification"-ra, aztán már tudatosan is keresni kezdtem, hiszen játszani és játékot készíteni  nagyon szeretek, szoktam is a tanórákon. És ha ez még egyéb előnyökkel is jár, akkor mindenképpen meg kell ismernem az egész rendszert!   Egyre több időt töltöttem el a szakirodalom feldolgozásával, más, előttem járó kollégák munkájának a követésével, és most már tudatosan  figyeltem az osztályok jelzéseit is egy-egy elem kipróbálása után.
Így alakult, hogy hosszas töprengés, tervezgetés után végül a 7. b osztállyal kezdem el a jövő héten a "játékosítást". Én már kíváncsian várom! És szerintem a gyerekek is! (Éppen az előbb vettem észre, hogy a learningapps-os osztályba is feltöltött tervezetet már 100-szor megnézték!!!)

A közös munkára a linoit.com felületét választottuk. Ide töltöttem fel minden segédanyagot, ami a munka elindításához kell.
Természetesen van mindenkinek egy indulókészlettel ellátott digitáskája is, amit a továbbiakban a kedve szerint pakolhat meg.